Megkezdődött a DORSUM Zrt. által megvalósított „Magyar nyelv felismerő, értelmező és reprodukáló funkciókat tartalmazó chatbot szolgáltatás több platformra” című 2018-1.1.2-KFI-2018-00006 azonosító számú projektje.

KFI pályázat

Projektünk fő célja, hogy a chatbotok valódi virtuális asszisztensekké fejlődjenek magyar nyelven (és a hasonló szerkezetű nyelveken), amelyek nem csak gombokkal irányítható böngészőként viselkednek, hanem értekezletek szervezésétől kezdve repülőjegyek foglalásán keresztül általános tanácsadásig mindenre képessé váljanak, szabadon megfogalmazott kommunikáción keresztül (nem csak statisztikai vagy szóegyezés alapú megoldást nyújtva).

A fejlesztést pénzügyi szolgáltatók számára nyújtott megoldásainkban fogjuk tesztelni, de terveink szerint az eredmények jelentős része más területen, és más nyelveken is használható lesz. Ezért tűztük ki célul, hogy a magyar nyelv – és a magyarhoz hasonló felépítésű nyelvek – sajátosságainak, szabályainak algoritmizálásán, valamint az adott kontextuson (a felhasználó hely-, idő-, érdeklődés-, életkor-, társadalmi és gazdasági helyzet-, kommunikációs csatorna-, stb.) alapuló chatbotot fejlesztünk, amely által elérhető, hogy a magyar nyelvű felhasználók könnyebben és gyorsabban tudjanak tájékozódni, illetve hozzájutni olyan digitális megoldások előnyeihez, melyek jelenleg nem érhetők el az anyanyelvükön. Ehhez felhasználjuk a hazai nyelvtudományi intézetek elérhető fejlesztéseit, nyelvészeket vonunk be, és építünk az angol nyelvű szöveg értelmezőkkel szerzett tapasztalatainkra.

A projekt során a magyar nyelvű utasítások felismerésére fókuszálunk, de a fejlesztések nyelvfüggetlen része más nyelvek esetében is alkalmazható lesz. A szolgáltatás működéséhez hangfelismerési képességet is implementálni fogunk (angol nyelven). Bár ezen a területen már megfelelő technológiák érhetők el (pl. Dragon, Google Voice Typing, Win10 Speech recognition) a felismerés pontosságát képesek leszünk javítani a nyelvtani szabályok algoritmizálásával.

Projekt összköltsége: 490 150 000 Ft

Támogatás összege: 197 703 500 Ft

Támogatás intenzitása: 40,34%

WHY CHOOSE DORSUM

OUR CORE COMPETENCIES

20 years of experience ikon
20 YEARS OF EXPERIENCE
The company was established in 1996 and since that it has grown from a few employees into an organization with a staff of 300 for delivering integrated investments IT solutions.
Experienced project team ikon
EXPERIENCED PROJECT TEAM
We have an experienced project team, with team members working at Dorsum almost since the beginning, gaining a lot of experience in multinational and broad projects.
Continuous product innovation ikon
CONTINUOUS PRODUCT INNOVATION
We are delivering solutions based on the trends we monitor and on the knowledge we gathered over the decades. We listen to our customers to create innovative solutions.
Long term support ikon
LONG TERM SUPPORT AND PARTNERSHIP
We support our clients by offering them unique cooperation throughout the lifecycle of the products, managing expectations in terms of functionality, time and budget.

WOULD YOU LIKE TO LEARN MORE?

Simply write us a message and we will be in contact with you soon!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.