IVSZ Gyurós Tibor díj – Az év menedzsere – Csorba Gyula

év menedzsere csorba gyula dorsum

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért 1997 óta díjazza a hazai piac kiválóságait és reménységeit, 2001 óta pedig Gyurós Tibor-díj néven adja át az elismeréseket olyan szakemberek, és vállalkozások részére, akik az elmúlt egy év során meghatározó munkát végeztek az iparágban. Ebben az évben huszonkettedik alkalommal történt meg a díjak átadása, amelyre ünnepélyes keretek között, a MENTA konferencián került sor Siófokon.

A Dorsum Zrt. Stratégiai igazgató és vezérigazgató-helyettese, Csorba Gyula abban a megtiszteltetésben részesült, hogy idén ő kapta meg az Év menedzsere díjat.

Csorba Gyula az elmúlt 20 év során több szerepben is részt vett a Dorsum Zrt. Növekedésében, nélküle nem tarthatna ma ott a Dorsum ahol. Gyula ars poétikája szerint:

„Az informatikában dolgozó szakemberek „rocksztárok”. Kreatívak, szeretik, ha szabadjára van engedve a fantáziájuk, alkotni akarnak, a szakmai igényességre törekednek, sokszor a határidők kárára. Az IT azonban a világgazdaság és a mindennapi élet integráns részévé vált, ahol hatékonynak is kell lenni, és időre kell szállítani. A folyamatokban azonban nem a nyersanyagok és a gépek, hanem az emberek tudása és munkája jelenti az igazán fontos összetevőt az értékteremtéshez.

A jó informatikai vezető olyan struktúrákat és folyamatokat hoz létre, amelyek biztosítják a kreatív emberek alkotói szabadságát, de olyan keretek között, amelyek elérhetővé teszik a kitűzött célok hatékony teljesítését. Nem a tökéletesség a cél, hanem olyan innovatív informatikai megoldások létrehozása, amelyek a gyakorlatban is használhatóak. Ehhez strukturált gondolkodásra van szükség, valamint meg kell érezni az emberek erősségeit. Olyan praktikus, kézzelfogható, átlátható folyamatok kialakítására kell törekedni, amelyben az alkotó ember marad a középpontban. Az informatikai világtrendek folyamatosan változnak, amelyek hatására újra és újra testre kell szabni saját működésünket is. Felsővezetőként ezért nemcsak rugalmasnak kell lenni, nyitottnak a változásokra, de fontos az is, hogy a középvezetői rétegben szintén olyan embereket képezzünk és építsünk be a szervezetbe, akik támogatni tudnak a folyamatos változásokban, és képesek a management stratégiai döntéseit a saját területeiken érvényre juttatni. Egy mondatban összefoglalva: a jó informatikai vezető sikerének titka a strukturált gondolkodás és az emberközpontú vezetés.”

 

For the English version click here.

WHY CHOOSE DORSUM

OUR CORE COMPETENCIES

20 years of experience ikon
20 YEARS OF EXPERIENCE
The company was established in 1996 and since that it has grown from a few employees into an organization with a staff of 300 for delivering integrated investments IT solutions.
Experienced project team ikon
EXPERIENCED PROJECT TEAM
We have an experienced project team, with team members working at Dorsum almost since the beginning, gaining a lot of experience in multinational and broad projects.
Continuous product innovation ikon
CONTINUOUS PRODUCT INNOVATION
We are delivering solutions based on the trends we monitor and on the knowledge we gathered over the decades. We listen to our customers to create innovative solutions.
Long term support ikon
LONG TERM SUPPORT AND PARTNERSHIP
We support our clients by offering them unique cooperation throughout the lifecycle of the products, managing expectations in terms of functionality, time and budget.

WOULD YOU LIKE TO LEARN MORE?

Simply write us a message and we will be in contact with you soon!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.