Befejeződött a DORSUM Zrt. által megvalósított „Magyar nyelv felismerő, értelmező és reprodukáló funkciókat tartalmazó chatbot szolgáltatás több platformra” című 2018-1.1.2-KFI-2018-00006 azonosító számú projektje.

VKE_dorsum

A „magyar nyelv felismerő, értelmező és reprodukáló funkciókat tartalmazó chatbot szolgáltatás több platformra” projektet a Dorsum Zrt. kiemelkedő sikerrel zárta. A projekt három különböző szakaszában három különböző, mégis egy központi megoldásra épülő eredménytermék lett leszállítva.

Az első szakaszban olyan chatbot készült el sikeresen, amivel magyar nyelven is lehet szabad-szöveges, írott beszélgetéseket folytatni. A teszteléshez HR témákkal foglalkozó adatbázis lett összeállítva a botnak, ami kiegészült gazdag „small talk” kategóriába sorolható témákkal is, mint pl. viccmesélés, hogylét iránt érdeklődés, időjárás információról tájékoztatás, káromkodásokra reagálás, stb. A rendszer helyes válasz arányai megfeleltek a sikerkritériumban kitűzötteknek, ami az adatbázis bővítésével tovább javítható.

A második szakaszban a chatbot motor köré gazdagabb, pénzügyi központú funkcionalitás lett fejlesztve, az ügyfélautentikációval járó lehetőségekre fókuszálva, aminek eredményeként egy olyan kétirányú, bankbiztonsági előírásoknak megfelelő csatornán folyó, valós-idejű ügyfélkommunikációs rendszer jött létre, ami lehetővé teszi a befektetési tanácsadók és ügyfeleik közötti automatizált elemekkel kiegészített kommunikációt. A rendszerben a kétirányú chat mellett a chatbot aktívan támogatja a tanácsadó munkáját és segíti az ügyfeleket edukációs tartalmakkal, kérdések megválaszolásával, és 24/7 rendelkezésre állással. A chatbot rendszerre épül az automatizált üzenetküldés is, aminek köszönhetően az ügyfelek azonnali tájékoztatást kapnak a portfóliójuk állapotáról, lejáró befektetéseikről, likvid eszközeikről stb. manuális munka nélkül.

A harmadik szakaszban pedig a chatbot magasabb szintre lépett, és olyan Tv alapú alkalmazás készült, ami a nappaliban, hang alapú parancsokat végrehajtva mutatja meg az ügyelek számára a befektetéseik jelenlegi állapotát, a Profit&Loss alakulását historikus adatok alapján, valamint a mindenkori kockázati besorolásukat, mindezt a nappalijuk kényelmében, okos televíziók képernyőjén.

Összességében kimondhatjuk, hogy a projektre kitűzött célokat a Dorsum Zrt. sikerrel érte el, amit az is bizonyít, hogy a projekt eredménytermékei már most a piac és az iparág hasznára válnak: az automatizált kommunikációs rendszert aktívan értékesítik mind belföldi, mind külföldi piacokon, a magyar nyelvű chatbottal szerzett tapasztalataikat pedig aktívan hasznosítják a Mesterséges Intelligencia Koalíció workshopjain, értekezletein.

WHY CHOOSE DORSUM

OUR CORE COMPETENCIES

20 years of experience ikon
20 YEARS OF EXPERIENCE
The company was established in 1996 and since that it has grown from a few employees into an organization with a staff of 300 for delivering integrated investments IT solutions.
Experienced project team ikon
EXPERIENCED PROJECT TEAM
We have an experienced project team, with team members working at Dorsum almost since the beginning, gaining a lot of experience in multinational and broad projects.
Continuous product innovation ikon
CONTINUOUS PRODUCT INNOVATION
We are delivering solutions based on the trends we monitor and on the knowledge we gathered over the decades. We listen to our customers to create innovative solutions.
Long term support ikon
LONG TERM SUPPORT AND PARTNERSHIP
We support our clients by offering them unique cooperation throughout the lifecycle of the products, managing expectations in terms of functionality, time and budget.

WOULD YOU LIKE TO LEARN MORE?

Simply write us a message and we will be in contact with you soon!

  • This field is for validation purposes and should be left unchanged.