Blog cikkünkben annak járunk utána, hogy az évezred forduló után hogyan alakították a jogszabályi követelmények a tőkepiacot és mi volt erre az informatika válaszlépése.
A kilencvenes évek végén az ázsiai és orosz gazdasági válság hatással volt a világ tőkepiacaira is, és óvatosságra intette azokat a szereplőket, akik merész kockázatot futottak részvényeikkel és nem kellően diverzifikált portfólióban tartották a befektetéseiket. A CEE régió életében a 2004-es év meghatározó volt, mert a hosszú-hosszú előkészítési folyamatoknak köszönhetően több ország is csatlakozott az Európai Unióhoz teljes státuszú tagként, és a válságot követően ez új lendületet adott a tőkepiacoknak. A pénzügyi és gazdasági előnyök mellett, azonban nagyon fontos, hogy a csatlakozástól kezdve az Unióban meghozott direktívákat, rendeleteket innentől kezdve implementálni kellett a nemzeti jogszabályokba és ez az értékpapír és tőkepiacok működését jelentősen befolyásolta. Az EU csatlakozást követően máris életbe léptek olyan európai uniós rendeletek, mint a MIFID (Markets in Financial Instruments Directive) a pénzügyi eszközök piacáról, amely megkövetelte az átláthatóságot az Európai Unió pénzügyi piacain, és egységesítette az Európai Unióban működő pénzügyi vállalkozások számára szükséges szabályozási keretrendszert, amely a befektetőket védi. A MIFID a 2008-as válság előtt lépett hatályba, de már nem tudta betölteni a befektető védelmi szerepét, mert az amerikai gazdasági válság Európát is elérte. Mivel minden válság a szabályozó számára is tanulási folyamat így a megfelelő intézkedéseket, melyek valóban a befektetők érdekeit védték csak 2018-ban implementálták a MIFID II. szabályozásban. Az ügyfeleket ügyfélcsoportokba sorolták a szerint, hogy a befektetőknek milyen pénzügyi ismereteik vannak és e szerint határozták meg milyen befektetési védelmet kell számukra biztosítani.
Ez határozza meg azt a termékkört is, amely az ügyfél kockázati besorolásának még megfelelő. Így a MIFID II. már sokkal több pénzügyi terméket von maga alá, míg a MIFID I. főleg a részvényekre helyezte a hangsúlyt. A befektetővédelem mellett a másik ilyen sarkalatos pont a GDPR európai adatvédelmi rendelet, mely 2018. májusában lépett életbe, egységesítve a tagállamok adatvédelmi rendelkezéseit. A rendelet irányelveket fogalmaz meg a személyes adatokon vagy adatállományokon végzett bármely műveletre vagy műveletek összességére vonatkozóan, így a gyűjtésre, rögzítésre, tárolásra, stb. Ezeknek a rendeletek a bevezetése és a háttérrendszerekbe történő leképezése informatika nélkül elképzelhetetlen lett volna a tőkepiacok számára. A MIFID I, II. miatt jelentős fejlesztéseket kellett végrehajtani a számlavezető rendszerekben. A GDPR már túlnyúlt a tőkepiacokon hisz minden olyan cég, vállalat, intézmény, pénzintézet a legkisebbtől a legnagyobbig, a magánszektortól a közhivatalokig, amely személyes adatokat kezel érintve volt. Az informatika és a digitális adattárolás hatalmas szerepet kapott az adatok megfelelő kezelésében, és az irányelvek betartásában. A rendeletekhez kapcsolódó oktatások is már online formában történtek, hisz az értékpapírok körére, szereplőikre, az értékpapír kereskedelemre, forgalmazásra, és a piaci szereplők viszonyára vonatkozó rendeletek több száz oldal feldolgozása hónapokat venne igénybe a piaci szakértőktől a fizikai jelenlét miatt, de az online oktatás lehetővé tette ennek rugalmas feldolgozását.
MIK A JELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGEK?
A tőkepiacokon az elmúlt 10 évben a jelentésszolgálat óriásit lépett előre és már országhatárokon átívelő feladatot jelent. Minden, a tőkepiacon történő befektetés célja a profitszerzés, így a nemzetgazdaság célja is ez, hiszen a befektetések természetszerű ösztönzése, a gazdaság élénkítésének célja többek között a befektetők által megkeresett hozam megadóztatása. Ennek a forrásadó befizetésének az elkerülésére természetesen mindig rendelkezésre álltak (és állnak) kiskapuk. Ezen felül az is közös ügye a tőkepiacoknak, hogy ne áramolhasson tisztességtelen „pénz” a tőkepiacokon és ne lehessen azt tisztára mosni, amely bűncselekményből, drog-, fegyver-, vagy emberkereskedelemből származik.
HOGYAN TUDJÁK AZ ADÓELKERÜLÉST A NEMZETGAZDASÁGOK SZABÁLYOZNI?
Európára és az OECD országokra alapvetően a CRS (Common Reporting Standard) 2014-es bevezetése volt a legnagyobb hatással. Ez egy globális szintű információáramlás az adóhatóságok között, amely egy információs szabványon alapul (AEOI). Célja, az adóelkerülés elleni küzdelem. Az ötlet az Egyesült Államok külföldi számlák után fizetendő adómegfelelésről szóló törvényének (FATCA) végrehajtási megállapodásain alapult. Az Egyesült Államok kétoldalú bilaterális megállapodásokat kötött az egyes országokkal, hogy tájékoztatást kapjon és nyújtson az amerikai állampolgárok külföldön nyitott bankszámláiról. Valójában a FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act (FATCA) az Egyesült Államok 2010. évi szövetségi törvénye, amely előírja, hogy az összes nem-amerikai külföldi pénzügyi intézmény köteles információt szolgáltatni az ügyfelekről, akik kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal (ott születtek, vagy lakóhelyük ott van), és jelenteniük kell a személyek vagyonát és személyazonosságát az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának. A FATCA nem csak a kétoldalú megállapodást aláíró országokra tesz követelményeket. Arra kötelezi az állampolgárait, hogy évente tegyenek jelentést az Egyesült Államokon kívüli pénzügyi vagyonukról az amerikai adóhatóság részére. A FATCA a jövedelemadóhoz hasonlóan vonatkozik minden amerikai állampolgárra, aki az Egyesült Államok területén él, és az Egyesült Államok más országokban lakó állampolgáraira és zöldkártyatulajdonosaira is. A CRS alapja az adóügyi kölcsönös igazgatási segítségnyújtásról szóló megállapodás, amelyet 97 ország írt alá, és több ország később szándékozik aláírni. 2014-ig alapvetően az Unió területén kétoldalú megállapodások születtek országok között. Ezt követően azonban 2014 májusában már negyvenhét ország (OECD országok) előzetesen megállapodott egy “közös beszámolási standardról”, amely hivatalosan a pénzügyi számlainformációk automatikus cseréjéről szólt (GATCA).
A jelentési kötelezettségek minden számlavezető bank életében fontos mérföldkövet jelentettek. A „jelentésszolgálat” kinőtte magát a tőkepiacokon mert ezek már nem havi vagy heti, hanem napi feladatot jelentenek (nem csak a napi értékpapírügyletekről, de az állományról, öszszetételéről, ügyfelekről is). A háttérrendszerek óriási adathalmazaiból kinyerni ezt az információt nem kis feladat. Informatikai támogatás nélkül szinte már lehetetlen lenne ennyi adatot kezelni, és abból a megfelelő jelentést összeállítani, majd a hatóságok rendelkezésére bocsájtani.
Amennyiben részletesebben is érdekli a téma, olvassa el legújabb tanulmányunkat is!
Iratkozz fel és töltsd le a teljes tanulmányt!
